2013. 01. 12.

 

Hetven éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.

A kecskeméti városházán pénteken, január 11-én szervezett megemlékezésen Mák Kornál alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, akik között gimnáziumunk tanárai és diákjai is jelen voltak. 

 

Submitted by nagy.attila on