2022. 05. 17.

Telek Ágoston eddigi DÖK-elnök, végzős diákunk volt. Lemondása után május 12-én a diákönkormányzati képviselők új elnököt választottak. A kampánybeszédek meghallgatása után Szarka Viktória lett a diálönkormányzat új elnöke.
Az elnökség tagjai:Tancsa Patrik, Patyi Péter (alelnökök), Csík Jázmin (jegyző)

Bemutatkozásom:

Szarka Viktória vagyok a Kecskeméti Piarista Gimnázium 9.c osztályos tanulója. Már a felső tagozaton is DÖK-tagként képviseltem az osztályomat, majd 2020-ban felkértek a diákönkormányzat vezetésére.

Célunk a tanulók érdekeit figyelembe véve egy  olyan közösségi élet erősítése, aminek mindenki részese szeretne lenni.

Kötelességünknek érezzük, hogy a diákok jól érezzék magukat az iskolában és bármiben számithassanak ránk.

Remélem, a jövőben több programon is találkozunk!

Szarka Viktória

Diákönkormányzat elnöke

Submitted by bimbo.andrea on