2014. 04. 14.

 

Idén ismét megmérettették futóteljesítményüket felső tagozatos és gimnazista diákjaink, néhányan közülük kiemelkedő eredménnyel.

A március 13-án megrendezett városi döntőn III és IV. korcsoportban rendkívül erős mezőnyben álltak rajthoz a lányok és a fiúk egyaránt. Előbbi korcsoportban Szalai József 5.a osztályos tanulónk egyéni 5. helyezése elismerésre méltó. A lányoknál a győzelemre is esélyes, 7.b-s Hager Rita sokáig az élbolyban haladt, mígnem közvetlenül előtte felbuktak, amelyet már nem tudott elkerülni, így feladni kényszerült a versenyt.

Egy korosztállyal fentebb csak a fiúk képviselték iskolánkat, viszont kiváló eredményekkel. Ugyanis egyéniben Forgács Tamás 8.b-s tanuló 3. lett, míg a Forgács Tamás - Balla Sándor Márk - Kalmár Dániel - Lipótzy Kristóf - Cseh Dávid - Jaksa Krisztián alkotta 7-8-ikos  csapat az előkelő 4. helyet szerezte meg.

A gimnazisták mezőnyében Bánhidi Bence (9.b) az utolsó 500m-ig a 4-5. helyen futott, a hajrában viszont jelentősen visszaesett, így végül 23-ikként intették le. Elmondása szerint a végére nagyon elfáradt és nem tudta már tartani a helyét. A VI. korcsoportosok mezőnyében viszont két dobogós helynek is örülhettünk, hiszen a tavalyi országos 6. helyezett Fucin Szilvia (12.c) második, Kollarics Attila (12.a) harmadik helyen ért célba. Fucin Szilvia egyébként a március 26-i megyei döntőn is remekelt, olyannyira, hogy meg is nyerte azt, így ismét ott lesz az országos döntőben. Ezúton is további sok sikert kívánunk neki!

Hack Tamás testnevelő tanár

 

Submitted by nagy.attila on