2016. 03. 08.

 

Kilenc csapat nevezett a kiskunhalasi 49. Bibó Kupára, amely az ország legnagyobb múltú középiskolás kézilabdatornája. A lányoknál négy, a fiúknál pedig öt iskola küzdött a helyezésekért. Az ünnepélyes megnyitóra teljesen megteltek a lelátók, a sportág kedvelői egészen vasárnap délutánig nézhették a mérkőzéseket a Horváth István Sportcsarnokban. 

Nagy büszkeség számunkra, hogy gimnáziumunk fiú kézilabda csapata megnyerte a 49. alkalommal megrendezett Bibó Kupát. Több mint két évtizedes részvételünk óta ez volt az első alkalom, hogy megnyertük. A leány csapatunk a negyedik helyen végzett. Lipótzy Máté és Bándi Enikő a csapat legjobbja címet nyerte. Lipótzy Máté ezen felül még a torna gólkirálya is lett.

A csapatok két kísérője: Vazul Attila testnevelő és kézilabda edző, valamint Kárász Tibor edzők voltak. A csapatok tagjai:

Bálint Barnabás, Csányi Szabolcs, Gajdácsi Levente, Horváth András, Lasancz Levente, Lipótzy Kristóf, Lipótzy Máté, Molnár Marcell, Nagy Albin, Nyakócza Viktor, Potz Levente, Rédei Balázs, Sendula Ákos, Vezseny Zsolt.

Bognár Nóra, Lovász Adrienn, Fazekas Teréz, Pörnyeszi Elizabet, Tóth Kamilla, Kiss Fanni, Kovács Fanni, Grohóczki Tímea, Bándi Enikő, Katona Erzsébet, Bálind Erika, Krizsán Anett.

Vazul Attila testnevelő, kézilabda edző

 

Submitted by nagy.attila on