Szombat reggel az idő ragyogó napsütéssel hívogatta a kirándulni vágyókat. A bugaci csárda előtt volt a gyülekező, ahol a mozgékony fiatalok máris focizásba kezdtek, míg a kevésbé mozgékony és régebb óta fiatalok beszélgetéssel töltötték az időt. Innen indult a rövidke túránk, melyről visszaérkezéskor derült csak ki, hogy közel 7 km-es volt. Az első megállónk a tejfeldolgozó(üzem)nél volt, ahol rácsodálkoztunk az egyszerű felszereltségre. Mivel a gémeskútban sem találtunk vizet tovább mentünk a karámok irányába. Béla bácsi szemléltette, hogy a bárányokat hogyan engedték be ill. ki a nádból vagy fából készült karámokból nyírás idején. A gyerekek jó báránykáknak bizonyultak, bár néhányan kiszöktek a réseken.
További pusztai vándorlás után megérkeztünk a Pásztormúzeum épületéhez. Itt a letűnt pásztorvilág jellegzetes tárgyait tekintettük meg: ostor, béklyó, rühzsírtartó, kutyagerinc, billog, stb. majd a közel 150 éves kocsányos tölgyek árnyékában megpihentünk és könnyítettünk a hátizsákjainkon a szendvicsek elfogyasztásával.
Kellően megerősödve és felfrissülve folytattuk utunkat és rátértünk a Boróka tanösvényre. A vidék leggyakrabban előforduló növényeit figyelhettük meg sétánk során. Láttunk itt galagonyát, kökényt, borókát de még árvalányhajat és báránypirosítót is, melyről kiderült, hogy nem is piros, hanem kék. Az első buckavonulatig vezető kiágazáson a homokvidék geológiai viszonyaival küzdöttünk és a legmagasabb pontról az egykori leégett „Ősborókás” területére tekinthettünk. A látvány lehangoló! Kopár homokfelszínek és üszkös törzsek utalnak az egykori borókásra, figyelmeztetve, hogy az emberi gondatlanság mekkora károkat tud okozni. Innen nagy lendületet véve, és a tűző napsugárzás elől menekülve visszatértünk kiinduló helyünkre, a csárdához, ahol ki-ki betért egy finom ebédre vagy kocsijába ülve hazaindult és otthon pihente ki a túra fáradalmait.
