A Bűvösvölgyben jártunk
2025. 12. 11.

December 9-én a 10. évfolyam 34 diákja utazhatott Budapestre az NMHH partneriskola program keretében a Bűvösvölgy nevű Médiaértés-oktató Központ programjaira. A diákok öt csoportot alkotva különböző műhelyekben, autentikusan felszerelt stúdiókban, szakemberek  felkészítése és irányítása mellett saját produktumokat hoztak létre: rádióműsort, híradót, amelyhez riportokat készítettek, továbbá képes magazint és reklámfilmet. Nagyon jó együttműködésüknek és a játékos-izgalmas feladathelyzeteknek köszönhetően nem csak páratlan élményekben lehetett részük, de igényes médiaszövegek is létrejöttek, amelyek a Központ által megosztásra kerültek. 

A különböző műsorok készítése új helyzetet teremtett: a csoportok  akár a rádióműsor, vagy a híradó készítése során a közös tervezést, a szerepvállalást, a felelősségmegosztást, az időgazdálkodást is gyakorolták. Arról számoltak be, hogy egészen új helyzeteket próbálhattak ki: az improvizálást, a beszéd- és szövegalkotási készségük fejlesztését, a kamera és a mikrofon előtti megjelenés és megszólalás helyzetét. A nyilvános szereplés műhelymunkában történő megvalósulása segítette önbizalmukat. A különböző karakterek megformálása vagy a másokkal való interjúzás pedig fejlesztette az empátiát és a különböző nézőpontok megértését. Mindegyik foglalkozáson építettek saját kreativitásukra, leleményességükre, az utolsó foglalkozáson pedig kifejezetten lehetőség nyílt véleményük kifejtésére, tapasztalataik szemléltetésére. A professzionálisan felszerelt stúdiókban új készségeket sajátítottak el a kiadványszerkesztő, rádiós, televíziós, filmes felszerelések (mikrofonok, keverőpultok, szoftverek) kezelésében, kép- és hangfelvételek készítésében és szerkesztésében. A résztvevő diákok felelős tartalomkészítéssel megértették a média működését és alkalmazták új tartalmak létrehozásában.

Köszönjük az NMHH-nak, hogy biztosította tanulóinknak ezt a rendkívül értékes és inspiratív programot.

Hürkecz Gyöngyi

 

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2025-12/IMG_20251209_125150.jpg?h=da6aba26&itok=LDygwEGn
Submitted by hurkecz.gyongyi on