A Katona József Könyvtár adott otthont a projekthetünk egyik állomásának, ahol a kötelező olvasmányaink szerzőivel és kiadóival ismerkedtünk. Természetesen a könyvek mellett az internet világa is segítségünkre volt, ismereteink gyarapításakor.
A foglalkozásunk két fő részből állt. Először Rendekné Nyul Marianna a kötelező olvasmányunk írójával és műveivel ismerkedtetett játékos feladatok segítségével, csapatokban. Activity, villámkérdések, dalfelismerés, képkirakó, keresztrejtvény elevenítette fel és egyben mélyítette ismereteinket Csukás István mukásságával kapcsolatosan. A program végén egyik művéből a Keménykalap és krumpliorr című könyvből hallgattunk egy vicces részletet.
A második részben az ifjúsági sarokban, Hegyi-Füstös Eszter volt segítségünkre az interneten való keresés szabályainak ismertetésével. A biztonságos böngésző munka lehetőségeiről kaptunk ízelítőt és hasznos tanácsokat; majd párokban irodalmi „Internet Fiesta” játékban gyakorlati ismereteinket mélyítettük a kutatómunka területén.
Ezúton is hálásan köszönjük minden percét a foglalkozásoknak, melyek nemcsak sikerélményhez juttaták a gyerekeket, hanem izgalmas játékokkal érdekessé tették irodalmunk nagyjait, műveiket és rávilágítottak az internet okos használatára is.