Beszámoló a II. Piarista Média Táborról
2026. 08. 26.

2026. július 28. és augusztus 1. között került megrendezésre a II. Piarista Média Tábor (PMT). A program a Koháry István Alapítvány támogatásával valósult meg. A Tábor pedagógiai célja, a hagyományoknak megfelelően, az önismeretben és a közösségi egységben való fejlődés volt. 

A tábor első napját Szegeden töltöttük. A Dómban szentmisén vettünk részt, megmásztuk a templom tornyát, majd meglátogattuk a Füvészkertet is. Némi szabadidőnk is akadt.

A tavalyi, kedvező tapasztalatok révén idén is a Domaszéken található Stella Maris Vendégházban szálltunk meg. A csapatépítés feladatainak, kihívásainak teljesítésén felül sort kerítettünk a kiemelkedő médiás teljesítményeket elismerő oklevelek átadására is. MéDiákká avattuk közösségünk gólyáit, akik ünnepélyes fogadalomtétellel erősítették meg tagságukat. Elbúcsúztattuk a csapat MéDiák-Mentorát, Borbély Beáta tanárnőt, aki a következő tanévtől másik intézményben folytatja munkáját. Utódját, Sipőcz Brigitta tanárnőt köszöntöttük köreinkben, ünnepélyes fogadalomtétel és oklevél-átadás kísérte beiktatását. Ezt követően tortával ünnepeltük a születésnaposokat és a végzett médiákjainkat.

Végh Zalán MéDiákunk kisfilmjének köszönhetően visszatekintettünk az idei tanév közösen átélt élményeire is. A tábori esték a történeteken, közös játékokon felül idén először - sikeresen megalakult tábori zenekarunk révén - énekléssel is teltek. A tábor címe “Találkozások” volt: a program fókuszában az élet, mint út állt, melyen haladva találkozunk, hatunk; kapcsolódunk és elengedünk. A fenti programok és a tábor építő közege sokszínűen tették lehetővé a jelenre, a múltra, a jövőre-, önmagunkra és közösségünkre való reflexiót, melyen keresztül jobban megismerhették egymást a résztvevők.

A táborban átélt élményekből táplálkozva a Média Műhely közössége értékes munícióval kezdheti meg a következő tanévét. Köszönöm kollégáim és a Koháry István Alapítvány támogatását a tábor létrejöttében!

Tőzsér Márk
A Média Műhely vezetője

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2026-08/4.png?h=fd8356a7&itok=9eIw_64e
Submitted by tozser.mark on