Egy évnyi készület után június 12-én, a piarista templom búcsúnapján, Szentháromság vasárnapon, 50 diákunk bérmálkozott. A fiatalok egy része a 8., másik része a 9. évfolyamos diákok köréből jelentkezet a szentség kiszolgáltatására. A piarista diákokhoz csatlakoztak még a Nagytemplom, továbbá a Barátok Templomának bérmálkozói is.
A bérmálás szertartását Fülöp Ernő érseki irodaigazgató atya vezette, aki prédikációjában lelkesen biztatta a jelenlévőket hitük megvallására, a szeretet törvénye szerinti tanúságtevő életre.
Az idei tanévünk bérmálási felkészítését Görbe László plébános úr és Nagy Attila lelkipásztori felelős végezte.
***
A bérmálkozásról viedó és fényképfelvételek készültek, melyeket DVD-én lehet majd átvenni elkészültük után a Piaristsa Rendház portáján (vagy a szeptemberi tanévkezdéskor). Ezzel kapcsolatos információk: nagy.attila@kecskemet.piarista.hu