Aranyérmes a futsal csapatunk
2024. 12. 16.

XVII. alkalommal rendeztük meg a Patrocínium Kupát 2024. december 13-tól 15-ig, ezúttal a Katona József Gimnázium Dunszt Ferenc Tornacsarnokában, 12 csapat részvételével.

Az eseményen a Bács-Kiskun Vármegyei középiskolák csapatai mellett, a Piarista Rend Magyar Tartománya középiskoláinak csapatai is részt vettek.

A verseny különlegessége az idén az volt, hogy élő adásban közvetítettük a mérkőzéseket, amit Tőzsér Márk irányított az iskola média műhelyével. Köszönjük a munkáját!

A Piarista Gimnázium csapata a csoportkörben veretlenül az első helyről várta az elődöntő mérkőzésre az ellenfelét. A vigaszágról a Constantinum csapatát kapták újra, akikkel 1-1-es döntetlent játszottak a csoportkörben. Az elődöntőben is 1-1-es eredmény született. A büntető párbajt ellenben megnyerték. A döntő mérkőzést 1-0-ra nyerték a Szilády Áron Református Gimnázium csapatával szemben. Ezzel a győzelemmel a Piarista Gimnázium csapata először nyerte meg a Patrocinium Kupát. A tavalyi első ezüst mellé az aranyat is megszerezték.

Az eredményhirdető ünnepségen a díjakat Mikulás Domonkos igazgató úr, Török Tibor, az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Versenybizottság elnöke és Dr. Salacz László, Kecskemét város országgyűlési képviselője adták át.

Kovács Martin a Kupa legtechnikásabb játékosa címet nyerte el.

A csapat tagjai voltak: Katona Olivér, Móczó Marcell, Kovács Martin, Solymosi Áron, Kapás László, Somodi László, Hubay Attila, Pusztai Gergely, Kürtösi Balázs és Győri Ágoston.

Köszönjük a Katona József Gimnáziumnak, hogy rendezvényünknek helyet adott az iskola tornacsarnokában.

Köszönjük az alábbi szponzorok anyagi támogatását:

  • Piarista Alapítvány
  • Kecskeméti Piarista Diák Sport Egyesület
  • Bács-Kiskun Vármegyei Labdarúgó Szövetség
  • Borbély Csilla

Gratulálunk a szép eredményhez!

Vazul Attila, a kupa szervezője és a csapat edzője 

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-12/20241215_125935.jpg?h=6ce6cc75&itok=4tUGz5gU
Submitted by vazul.attila on