2018. 05. 25.

Hogyan közlekedjünk szabályosan, ha nem működik a jelzőlámpa és rendőr irányítja a forgalmat? Erre, és sok más fontos kérdésre kaptak választ az alsó tagozatos kisdiákok a május 25-én megrendezett kerékpáros napon.

A díszteremben az „autóssá” vált gyermekeket egy szimulált forgalmi helyzetben igazi rendőr irányította karjelzésekkel. Gyakorlati tudásukat a kerékpáros akadálypályán bizonyíthatták diákjaink, ahol a gyakorlatok megbeszélése után nyeregbe pattantak, és minden tapasztalatukat összeszedték a feladatok végrehajtásához: bóják között egyensúlyoztak, menet közben egy fa korongot szállítottak egyik helyről a másikra, majd rázós terepen - egy arra kifejlesztett fapallón- manővereztek ügyesen, s végül meghatározott helyen kellett biztonságosan megállítani a járművet.
Ismereteiket a különböző foglalkozások mellett a városban tett tanulmányi séta is bővítette, amin megfigyelték a közlekedési táblákat, és azt követően rajzos feladatlapon bizonyították a jártasságukat azok értelmezésében és használatában.


Köszönjük a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak a segítségét, akik nem csak eszközökkel, de szaktudásukkal is hozzájárultak a mai nap érdekes programjaihoz.

 

Nagy Béla

Sport- és egészség munkacsoport 

Submitted by nagy.bela on