A kecskeméti piarista jelenlét, azaz az iskola, a rendház és a plébánia munkatársai voltak hivatalosak családjukkal a hagyományos karácsonyi közös ünneplésre december 20-án, az év utolsó tanítási napján este az iskola dísztermébe.
Az est kezdetén az általános iskola énekkara lépett fel Vincze Zsuzsanna tanárnő vezetésével, majd a pedagógusokból álló kórus énekelt Fehérvári Gábor tanár úr vezényletével. A megjelenteket Mikulás Domonkos igazgató köszöntötte, majd Nagy Attila házfőnök mondott karácsonyi gondolatokat.
Ezúton is köszönjük minden munkatársunknak a 2024-ben végzett munkáját, elköteleződését, családjaiknak a támogatást ebben a munkában.
A piarista közösség: szerzetesek, munkatársak, diákok öregdiákok, szülők és a plébániai közösség mindent tagjának, és mindenkinek, aki valamilyen módon kapcsolódik hozzánk, áldott ünnepeket kívánunk!