2012. 12. 17.

 

Ahogyan az a korábbi esztendők folyamán Kecskeméten már hagyománnyá vált, a rászorulók számára adventi időszakban felállítanak egy nagy sátrat (idén a Városháza udvarában), ahol a karácsonyt megelőző négy vasárnap szeretetebéden látják vendégül a hajléktalanokat és a rászorulókat.

Most, advent 3. vasárnapján, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Mák Kornél alpolgármester köszöntötte a megjelent több, mint kétszáz fős vendégsereget, majd mondott köszönetet mindazon vállalkozásoknak és szervezeteknek, akik révén az ebédosztás megvalósulhatott. Ezután a piaristák nevében Nagy Attila SchP igazgató mondott adventi elmélkedést, a görög katolikusok részéről pedig egy kis kórus énekelt karácsonyi énekeket. Nagy szeretettel fogadta a hallgatóság mindezek után a "Magányos Farkas" becenévre hallgató hajéktalan költő adventi gondolatait és versét.

A lelki táplálék után nem váratott magára sokáig az ízletes disznótoros ebéd sem. 

 

Submitted by nagy.attila on