2010. 09. 29.

Diákmisében emlékeztünk meg Pirrotti Szent Pompiliusz születésének 300. évfordulójáról. A jubileumi év ünnepélyes megnyitóját 2010. január elsején tartották az olaszországi Campi Salentinában. A jeles ünnepről a magyar piarista iskolák között Kecskeméten is számos rendezvénnyel emlékezünk meg (Poméiliusz-hét, Patrocinium, hittanverseny). 

Szent Pompiliusz élete dióhéjban

Pompilio Pirrotti Montecalvo Irpinóban (Olaszországban) született 1710. szeptember 29-én. Már fiatalon belépett a Kegyes Iskolák Rendjébe. 1728. március 25-én tette le ünnepélyes fogadalmát Nápolyban. 1734. március 20-án szentelték pappá Brindisiben.

Tizenhárom éven keresztül tanított a rend különböző iskoláiban, majd a prédikálás és a gyóntatás szent szolgálatát végezte.

Nagy tisztelője volt az Oltáriszentségnek, Jézus Szívének, Szűz Máriának és Kalazanci Szent Józsefnek, akinek tisztelete terjesztésén szakadatlanul fáradozott.

Gyenge egészségi állapota ellenére erős lélekkel viselte a sok megpróbáltatást.

Campi Salentinában halt meg 1766. július 15-én.

*   *   *

Imádság a 2010-es jubileumi esztendőben

Pirrotti Szent Pompiliusz életrajza 

 

Submitted by nagy.attila on