2021. 06. 04.

A ballagáson adta át Mikulás Domonkos igazgató úr a végzős diákoknak a díjakat. Ez hagyományosan a tanévzárón szokott megtörténni, de idén a rendkívüli helyzet miatt ezen a rendhagyó ballagási ünnepen zajlott. A Tartományfőnökség által odaítélt Kalazancius és Sík Sándor emlékérmeket és a helyi kitüntetéseket, jutalmakat kapták meg a végzős diákok, a nagyobb jutalmaknál laudációval.

12. ÉVFOLYAMOSAK KIEMELT DÍJAI

KALAZANCIUS-DÍJ

Legkiemelkedőbb gimnáziumi díjunk, melyet 1943-ban a Piarista Rend magyarországi működésének 300 éves jubileuma alkalmából alapítottak. A mindenkori tartományfőnök adományozza intézményenként 1 maximum 2 diáknak, akik gimnáziumi éveik alatt mindvégig kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, példás szorgalmúak és magaviseletűek, a piarista és keresztény értékeket hitelesen képviselik életükben, osztályközösségükben építő és megbecsült tagok. A díjazottra javaslatot az érettségiző tanulókat tanító tanárok konferenciája tesz, amelyre meghívást kapnak mindazok, akik a végzős tanulókat legalább egy évig tanították.

Szakál Ádám tartományfőnök úr idén a Kalazancius-díjat - a tanári kar egyhangú felterjesztése alapján - a következő tanulóknak adományozza:

Csernák Gréta 12.b

Gréta 12 tanéven át volt iskolánk diákja. Nyolcadikosként Koháry István díjat kapott általános iskolai éveiért. Magatartása, szorgalma és kitűnő tanulmányi eredménye példaértékű diákjaink számára. Gimnáziumi évei alatt céltudatosan készült kilencedikes kora óta a felsőfokú orvosi tanulmányaira. Bekapcsolódott a Nemzeti Tehetségprogramba, a szegedi Tudós Akadémia előadásaiba és foglalkozásaiba.

Aktív segítője, kezdeményezője és résztvevője volt az osztály különböző programjainak.

A 12 tanéven át tartó példaértékű helytállásért javasoltuk a Kalazancius-díjra.

Fehér Marcell Zoltán 12.b

Marcell 12 évet töltött a Piarista Iskolában. Nyolcadikosként Koháry István díjat kapott általános iskolai éveiért. Magatartása, szorgalma és kitűnő tanulmányi eredménye példa társai számára. Gimnáziumi évei alatt tudatosan készült a mérnöki irányú felsőfokú tanulmányaira, a fizika tárgyból kiemelkedően teljesített. Az Öveges Diáklabor munkájába is bekapcsolódott, például a nyári táborokban segített.

Szívesen vállalt feladatokat az osztályközösség szolgálatában. Az iskolai liturgikus alkalmakon alsós kora óta ministráns feladatokat is ellátott.

A 12 tanéven át tartó példaértékű helytállásáért javasoltun a Kalazancius-díjra.

SÍK SÁNDOR-DÍJ

Második legkiemelkedőbb iskolai díjunk a Sík Sándor-díj, melyet 1964-ben egy hálás öregdiákunk alapította, hogy Sík Sándor piarista tartományfőnöknek, költőnek, a magyar piarista diákok önzetlenszívű atyjának emlékét megörökítse.

E díjat szintén a Piarista Tartományfőnökség adományozza, melyre javaslatot az érettségiző tanulókat tanító tanárok konferenciája tesz. Olyan kitűnő vagy jeles tanulmányi eredményű diákok kaphatják, akik példás szorgalmukkal és magatartásukkal, az iskolai közösségi életben betöltött szerepükkel, a piarista / keresztényi szellemiség megélésével méltó példák diáktársaik számára.

Ezt a díjat az idén a következő tanulók kapták:

Bujdosó Doroti 12.a

Doroti 12 évet töltött a Piarista Iskolában. Magatartása és kitartó szorgalma példaértékű társai számára.

Végzős diákként az egész tanév során tudatosan készült a felvételire és a továbbtanulásra. Az iskolai Diákönkormányzat elnökeként több éven át odaadóan képviselte a diákságot az iskolai, városi és országos rendezvényeken.

Szívesen vállalt feladatokat az osztályközösség szolgálatában. A közösség programjainak aktív szervezője és résztvevője volt.

Elkötelezettsége az iskola felé, önzetlen segítőkészsége társai felé, példás szorgalma és magaviselete, a piarista szellemiség megélése méltóvá tette a Sík Sándor díjra.

Lénárt András Levente 12.c

Levente 4 évet volt piarista diák, tanulmányai kezdetétől kitűnő tanuló. Minden évben több tantárgyi dicséretet kapott sokrétű érdeklődésének köszönhetően. A biológia tantárgyhoz kapcsolódóan több versenyen is részt vett szép helyezéssel. Kimagasló tanulmányi eredményéhez hozzájárult példaértékű szorgalma minden területen. Részt vett az iskola tehetséggondozó programjaiban.

A nyelvtanulás terén is nagyon aktív volt, bekapcsolódott a salzburgi testvériskolával folytatott diákcserébe és biológiai témájú tanulmányúton is részt vett Ausztriában.

Tanulmányai során végig elkötelezetten készült a gyógyszerészeti pályára.

Az osztályközösség megbecsült tagja, saját tanulmányai mellett szívesen segített társainak is. Közösségi programok során bármikor számíthattak tanárai segítségére.

Könyves Teréz 12.c 

Teréz, kilencedikes kora óta a Piarista Iskola tanulója. Kitartó szorgalmának köszönhetően kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Érdeklődése nem egy területre összpontosított, hanem minden tanulmányi területen igyekezett helytállni.

Emellett példaértékű az az odafigyelése amellyel mind társai, mind tanárai felé fordult. Lehetett számítani önzetlen segítségére, az osztályközösség megbecsült tagja. Részt vett a kortárs segítő képzésen is.

A piarista szellemiséget hitelesen képviseli az iskola falain kívül és belül, szívesen vállalt felolvasó szolgálatot, amikor lehetőség volt rá.

KOHÁRY -DÍJ

Harmadik kiemelt díjunk, melyet intézményünk Koháry Alapítványa adományoz. Olyan jeles tanulmányi eredményű és példás szorgalmú diákok kapják, akik elkötelezett közösségi munkájukkal emelkednek ki diáktársaik közül. 

Idén ezt a díjat a következő tanulók kapják:

12.a osztályból:

Miskolczi Judit Eszter

Fritschek Nóra Anna

12.b osztályból:

Jankulár András

Bicskei Petra

12.c osztályból:

Csamangó Réka Veronika

Pernyés Lili

DOBOS JENŐ-DÍJ

A díj névadója Dobos Jenő piarista szerzetes, történelemtanár, aki gimnáziumunk pedagógusa volt a Rákosi-diktatúra és a Kádár-korszak éveiben. Tanítványai nagy tisztelettel emlékeznek tudására, a diákok történelemszemléletét formáló óráira, a tehetséges diákokkal való személyes törődésére. E díjra iskolánk olyan diákot jelöl, akinek jó magaviselete, szorgalma mellett a történelem tantárgy iránti szeretete, tudása kiemelkedő. 

Idén az elismerést

Kókai-Szabó István

kapta.

BÍRÓ PÁL-DÍJ

Iskolai alapítványunk kitüntetése, melyet a művészetekben kiemelkedő diákok munkájának elismerésére hozott létre. Idei díjat a következő tanulók kapták:

Tóth Lilla (12.a)

András Lili (12.c)

PÁDUAI SZENT ANTAL DÍJ

A hitélet területén példás, az iskolai- és az osztályközösségért vállalt szolgálatban elkötelezett diákok számára alapított díjunk, melyet az idén a következő diákok kapják:

A 12.a osztályból:

Kurucz Kiara

Katona Edina

Nagy Angéla

A 12.b osztályból:

Horváth Viktória

Reggel Blanka

Székelyi Bence

A 12.c osztályból:

Radics Bernadett

Mezei Kristóf

Somodi Anna

PIRROTTI SZENT POMPILIUSZ-DÍJ

A 18. századi Itáliában élt piarista szerzetesről elnevezett díjunk, melyet a piarista szellemiség melletti elkötelezettségért, közösségi munkáért és példamutató magatartásért adományozzuk. Az idén a díjat a következő tanulók kapják:

A 12.A osztályból:

Keresztes Balázs

Csáki Annabella

Balázsevics Fanni

A 12.B osztályból:

Fricz Lukács

Kátai László Álmos

Nyikos Diána

A 12.C osztályból:

Utassy Petra

Varga Panna

Dankó Zsombor

PIARISTA GIMNÁZIUM SPORTJÁÉRT-DÍJ

Az elismeréssel az egyesületi és az iskolai sportéletben 4 éven át példamutatóan teljesítő diákokat jutalmazzuk. 

Az évfolyam legjobb sportolói egyesületi színekben:

12.b

Gallina Csanád – kézilabda

Petrányi József –nagypályás labdarúgás és futsal

Vazul Attila Álmos – torna

12.c

Dankó Zsombor – kézilabda

Jáksó Péter – nagypályás labdarúgás

terén elért eredményeikért, munkájukért.

 

Minden jutalmazottnak szívből gratulálunk.

Submitted by gerene.zsuzsa on