2019. 06. 27.

1995 óta szervezünk diákcsere-akciókat osztrák testvériskolánkkal, a salzburgi Jézus Szíve Misszionáriusai Gimnáziumával. Ezúttal 7 diák vendégeskedett Kecskeméten tizedikes diákjainknál június 21. és 27. között. A csoportot, amely téli látogatásunkat viszonozta, Dr. Nikolaus Czifra tanár úr kísérte el. Az ő személyében olyan szervezője van osztrák részről a projektnek, aki mindkét nyelvet és kultúrát tökéletesen ismeri. Többször elkápráztatott minket azzal, mennyire jártas többek között a történelemben, a zenében és az építészetben. Neki is köszönhető, hogy az utóbbi években a találkozások súlypontja egymás kultúrájának alaposabb megismerése felé tolódott el. Emellett persze jutott idő lazább programokra is. A forróságban, de jó hangulatban eltelt napok változatos programjai a következők voltak:

  • hétvége a magyar diákok családjainál
  • Mikulás Domonkos igazgató úr köszöntője a díszteremben, ismerkedés az intézménnyel
  • digitális prezentációk készítése és előadása angolul ill. németül (témák: a magyar földrajz, a trianoni békeszerződés, a két iskola összehasonlítása, a magyar konyha)
  • német nyelvű kémiaóra az Öveges Laborban Mikulásné Ferencz Zsuzsanna tanárnő vezetésével
  • orgonabemutató és ismerkedés Kodály Zoltán munkásságával a Batátok Templomában Fehérvári Gábor tanár úr vezetésével
  • interaktív hangszerbemutató a Leskowsky Hangszergyűjteményben angol nyelven
  • lovasprogram és ebéd a Tanyacsárdában a Varga szülők jóvoltából
  • látogatás a kecskeméti Mercedes-gyárban német nyelvű vezetéssel
  • a Cifra Palotában található várostörténeti kiállítás megtekintése Hajagos Csaba történész, piarista öregdiák vezetésével
  • prezentáció megtekintése Kecskemétről, majd ismerkedés a hírös város nevezetességeivel csoportos feladatok segítségével
  • digitális országismereti vetélkedő - a győztesek Michael Sallmann, Hideg Gergő és Zoltán Benedek
  • közös pizzázás
  • budapesti kirándulás - sétahajózás a Dunán, a Hősök tere, a Parlament megtekintése, szabadidő a Belvárosban

További információk és fényképek a testvérkapcsolat blogján találhatók. 

A helyi média kiemelt figyelmet szentelt a programnak: azon kívül, hogy a Petőfi Népe a címoldalon számolt be a diákcseréről, foglalkozott a projekttel a KEOL, a BAON, a HIROS.HU, valamint a Kecskeméti Televízió is.

A program szervezését és lebonyolítását Talmácsi József tanár úr végezte.  A program finanszírozásához a Koháry István Alapítvány járult hozzá.

Submitted by talmacsi.jozsef on