2018. 04. 30.

Nagy ünnep volt április 28-án, szombaton a kecskeméti piarista templomban: Bábel Balázs érsek atya két fiatal piaristát szentelt pappá. Vass Bálintot, és egykori diákunkat, Szebó Gábort.

 

Szentelési mottójuk: "Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek." LK 4,18

 

Szabó Gábor (szerzetesi neve: az Ige Megtestesüléséről nevezett) 1991-ben született Kecskeméten. Iskolánkban érettségizett.  2010. augusztus 24-én öltötte magára a rendi ruhát, örökfogadalmat 2017 szeptemberében tett. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola teológia szakán 2015-ben végzett, majd az ELTE TTK biológia-kémia tanár szakos hallgatója lett a 2014/15-es tanévtől. 

Vass Bálint (szerzetesi neve: a Szent Keresztről nevezett) 1979-ben született Budapesten. 2010. augusztus 24-én lépett be a piarista rendbe, örökfogadalma 2017. szeptember 16-án volt, Szabó Gábor rendtársáéval együtt. Hittudományi doktor, emellett az ELTE BTK francia és német szakán diplomázott, de elvégezte az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kántor szakát is 2011 és 2014 között. 2011-2016-ig a budapesti Piarista Gimnázium tanára volt, majd a 2016/17-es tanévtől Vácott gimnáziumi tanárként és kollégiumi nevelőtanárként gyakorolja hivatását a Piarista Gimnáziumban.

 

Szabó Gábor primiciás szentmiséjét május 6-án de. 10 órakor tartja szülőfalujában, az orgoványi római katolikus templomban.​

Submitted by mikulas.domonkos on