2018. 03. 03.

2018. február 23. és március 3. között a tizedik évfolyam 6 diákja a hagyományos diákcsere-projekt első felvonásaként a salzburgi Jézus-Szíve-Misszionáriusainak Magángimnáziumánál vendégeskedett. A csoportot Talmácsi József tanár úr kísérte el. A hideg időjárás sem szegte a résztvevők kedvét, jó hangulatban teltek a napok. Vendéglátóink részéről Dr. Nikolaus Czifra tanár úr vezette a változatos programot, amely a következő részekből állt:

  • hét nap egy osztrák család vendégeként - ideális lehetőség a nyelvtanulásra
  • hétvége a családdal - ismerkedés a város és környéke nevezetességeivel a cserediákok társaságában
  • hétfő délelőtt ismerkedő kör, nyelvészeti kalandozások, képes bevezetés a város történetébe
  • hétfő délután ismerkedés az iskolával és az iskolai élettel a négy vendégdiák (Gál Gergely, Gyergyádesz László, Kutas Domonkos, Molnár Péter) vezetésével
  • kedden egész napos városnézés Salzburgban, nevezetességek megtekintése, látogatás a Salzburg Museumban, kávézás a Basar Kávéházban 
  • szerdán kirándulás Bajorországba: ismerkedés a Grassl Pálinkafőzdével, hajózás a Königsee-n, a "Dokumentation Obersalzberg" kiállítás megtekintése, séta Berchtesgadenben
  • csütörtökön séta Salzburg óvárosában, a DomQuartier kiállítás megtekintése, vezetés és orgonabemutató a Dómban (Dr. Czifra János karnagy úr)
  • péntek délelőtt plakátok rajzolása a hétről, nyelvtörők tanulása, referátumok előadása a vendéglátó diákok számára, ismerkedés Magyarországgal
  • ezután online vetélkedő a Kahoot és a Redmenta programmal - a győztesek Mihalik Emőke ill. a Pusztai-Ipacs-Szabó-Strebl trió
  • búcsúest, a szülők által készített svédasztalos vacsora, a héten készült fotók levetítése

Köszönjük a testvériskola, a vendéglátó diákok és családjaik figyelmes vendégszeretetét. Nagy hálával tartozunk Dr. Nikolaus Czifra tanár úrnak, hogy az ő professzionális idegenvezetése segítségével ismerkedtünk meg Salzburg és környéke múltjával és nevezetességeivel.

Beszámoló testvériskolánk honlapján: Ungarnaustausch 2018

További fotók itt tekinthetők meg: FOTÓK

A testvérkapcsolat történetéről a következő helyen található további információ: BLOG

Ipacs-Szabó Noémi élménybeszámolója:

Egy emlékezetes hét

Február 23-án (pénteken) kezdődött salzburgi kalandunk. Összesen heten indultunk útnak. Talmácsi tanár úr és mi hatan, tizedikesek. Kicsit érdekes volt a helyzet, hiszen három osztályból mentünk, egymást sem ismertük annyira jól. A Tanár úr is csak két embert tanít közülünk, de mi nekivágtunk az útnak.

Vonattal utaztunk Salzburgba. Az utazás alatt sokat beszélgettünk, ezáltal jobban megismertük egymást. Mindössze öt óra alatt elértük úti célunkat. Az állomáson már vártak ránk az osztrák diákok.

Egy hétvége egy teljesen idegen családdal, ismeretlen helyen, nyelvi akadályokkal… Számomra elég ijesztőnek látszott. Gyors búcsúzkodás, gyors ismerkedés. Az események nagyon sebesen követték egymást. Tudtuk, hogy rengeteg új dologgal fogunk találkozni, és azt is tudtuk, hogy nagyon nyitottnak, befogadónak kell lennünk a hét alatt. Szerencsére minden a lehető legjobban alakult, a fogadó családok, mind nagyon kedvesek, barátságosak, segítőkészek voltak.

A hétvégén mindenki mást csinált, más helyeken járt, de a fiúk (a testvériskolánkban a tizedikesek jelenleg csak fiúk) szerveztek olyan közös programokat is, melyeken mindannyian részt vettünk. Ellátogattunk az Untersbergre, ahol az Untersbergbahn felvonót is kipróbálhattuk. A magasból lenézve hihetetlen panoráma tárult elénk, még a köd ellenére is szemet kápráztató volt a környék. Másnap volt, aki német nyelvű misére ment, bár a dialektus erősen nehezítette a megértést. Volt, aki egy közeli hegyhez kirándult, a környéket fedezte fel, vagy épp egy társasjátékkal ütötte el az időt. A napot egy közös bowlingozással zártuk. Nagyon jól szórakoztunk egymás társaságában.

Eljött a hétfői nap, melyet az iskolában töltöttünk. Bemutatkozások, ismerkedések, egy kis ízelítő vagy elrettentő a magyar nyelvhez, majd egy rövid diasorozat Salzburgról. Nem voltunk tanítási órákon, de így is rengeteget tanultunk. Megkóstoltuk a menzai ebédet, melyet a meglepően modern iskolai ebédlőben fogyasztottunk el. Délután felfedeztük az iskolát kívülről-belülről, négy, iskolánk tavaly végezett öregdiákja segítségével, akik az egész évet Ausztriában töltik, vendégdiákként.

Kedden Salzburg nevezetességeit, templomait volt lehetőségünk megtekinteni. A Salzburg Museumot is megnéztük, majd meghívást kaptunk a város legnevesebb kávéházába, a Bazar Kávéházba, ahol a finom kávé és sütemény mellett olvastunk angol és német nyelvű napilapokat is.

Szerdán Németországba kirándultunk. A napot egy pálinkafőzdében kezdtük, de szigorúan az ital készítésének folyamatába kóstolhattunk bele, az elkészült pálinkába más néven Schnappsba nem. A nap fénypontja a festői szépségű Königssee volt, melyen hajókázni is tudtunk, a hideg idő ellenére. Gyönyörű helyet ismerhettünk meg. Bármerre néztünk magas hegyek vették körül a tavat, a látvánnyal nem lehetett betelni. Délután Berchtesgadennel ismerkedtünk, ahol először a „Dokumentation Obersalzberg” kiállítást tekintettük meg. Sok információval, ismerettel lettünk gazdagabbak. Végül a városban tettünk egy gyors sétát, ahol különböző építészeti stílusú templomokat csodálhattunk meg.

Csütörtökön ismét kulturális program következett. Felfedeztük Salzburg óvárosát. Jártunk a DomQuartier kiállításon is, majd orgona bemutatót hallgathattunk meg a Dómban.

Elérkezett a péntek, melyet nem vártunk annyira, mint itthon, az iskolában szoktunk. Ez a nap valami nagyon jónak a végét jelezte! Délelőtt érdekes, interaktív feladatokat oldottunk meg, vetélkedő formájában, majd magyarul tanítottuk cserediákjainkat. Tanítottunk nekik, köszönéseket, nyelvtörőket, mondatokat stb. Legkönnyebb volt kimondaniuk és megjegyezniük az alábbi mondatot: „Kérek egy sört!”. Talán egyszer még hasznát veszik e kérésnek. J A nyelvtörőkben be kell ismerni, ügyesebbek voltak, mint mi. Legegyszerűbb volt számukra: Jamaika a jamaikaiaké. Bevallom, én még most sem tudom olyan gyorsan és helyesen kimondani, ahogyan ők tették. Mi is tanulgattunk német nyelvtörőket, egy közülük: Brautkleid bleibt Brautkleid und Blaukraut bleibt Blaukraut. Sok gyakorlással nem lehetetlen megtanulni.

Ebéd után szabadidőt kaptunk. Szétnézhettünk a városban, vásárolhattunk szuvenírt. Este 18:00 órakor kezdődött a búcsúest, melyen a fogadó családok, lehetőséghez mérten részt vettek. Egy rövid köszöntő beszéd elmondása, a héten készült képek levetítése után következett, a szülők és az iskolai konyha által készített vacsora. Az estén mindenki jókedvű és vidám volt.

Szombat: hazautazás. Ismét Railjet vonatra szálltunk a közös kép elkészítése után. Gondolatainkban még mindig Salzburgban jártunk. Egy felejthetetlen hetet hagytunk a hátunk mögött.

Köszönjük Dr. Nikolaus Czifra tanár úr segítségét, idegenvezetését. A magyar nyelvtudásával megkönnyítette napjainkat. Köszönjük Édesapja orgona bemutatóját, mely nagyon szép élmény volt. Köszönjük Talmácsi tanár úrnak a felejthetetlen ausztriai kirándulás megszervezését.

Összegzésül: A nyelvi akadályokat szerintem sikerült gyorsan legyőznünk, bár nem biztos, hogy nyelvtanilag mindig helyesen beszéltünk, de megértettük magunkat. Sok tudással, ismerettel, élménnyel lettünk gazdagabbak. Mindenki számára nagyon hasznos hét volt. Még a zord időjárás, ami gyakran a -20°C közelében járt, sem tudta elrontani jókedvünket. Láttunk világot, betekintést nyerhettünk más országok, nemzetek életstílusába, életmódjába, gondolkodásába.

Ilyen kalandokra mindenkinek szüksége van!

I.Szabó Noémi 10.b

Submitted by talmacsi.jozsef on