2022. 06. 30.

Az elmúlt két évben a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy cserediákok utazzanak hozzánk Salzburgból, osztrák testvériskolánkból. Az 1995 óta zajló diákcsere-projekt történetében még nem fordult elő ekkora szünet, ezért is készültünk nagy örömmel vendégeink fogadására, és tettük ki az iskola homlokzatára a testvérkapcsolat zászlaját. A Jézus-Szíve-Magángimnáziumának 10. évfolyamos diákjai érkeztek hozzánk, ők voltak a vendéglátóink március végi látogatásunk során. A csoportot, amely 2022. június 24. és 30. között tartózkodott Kecskeméten, Dr. Nikolaus Czifra és Cornel Entfellner tanár urak kísérték el. A projekt célja az egymás kultúrájának jobb megismerése mellett az intenzív nyelvtanulás volt, amelyet azzal is próbáltunk elősegíteni, hogy a diákok olyan feladatokat kaptak, amelyeket csak nemzetközi csoportban együttműködve tudtak megoldani. A nagy forróság ellenére nagyszámú és változatos programot bonyolítottunk le:

  • budapesti kirándulás - a Szent istván Bazilika megtekintése, sétahajózás a Dunán,  szabadidő a Belvárosban, német nyelvű vezetés a Parlamentben
  • hétvége a magyar diákok családjainál
  • Mikulás Domonkos igazgató úr köszöntője a díszteremben, ismerkedés az intézménnyel
  • digitális prezentációk készítése és előadása (témák: Mátyás király, Turizmus, Kulturális különbségek, Szecesszió, Covid-19)
  • prezentáció megtekintése Kecskemétről, majd ismerkedés a hírös város nevezetességeivel csoportos feladatok segítségével
  • a Nagytemplom megtekintése és beszélgetés Csuja Gergely káplán atyával, piarista és salzburgi öregdiákkal
  • német nyelvű kémiaóra az Öveges Laborban Mikulásné Ferencz Zsuzsanna tanárnő vezetésével
  • robotika projekt  az Öveges Laborban Matusz Gabriella tanárnő vezetésével
  • digitális országismereti vetélkedő - a győztesek Soraya Reichenfelser és Babiczki Nándor
  • ismerkedés Kodály Zoltán munkásságával Fehérvári Gábor tanár úr segítségével
  • a Piarista Templom megtekintése és látogatás a Cifra Palota pávatermében
  • interaktív hangszerbemutató a Leskowsky Hangszergyűjteményben angol nyelven
  • látogatás a Rendek Ökogazdaságban, kenyérsütés, szövés, lovaskocsizás, a helyben készített ebéd elfogyasztása
  • búcsúvacsora a rendház régi ebédlőjében, díjak átadása, köszönetnyilvánítások, zárásképp Sápi Borbála énekprudukciója

További információk és fényképek a testvérkapcsolat blogján találhatók. 

A program szervezését és lebonyolítását Talmácsi József tanár úr végezte.  

Submitted by talmacsi.jozsef on