Az idei tanévet négy, idén érettségizett diákunk töltheti salzburgi testvériskolánkban vendégdiákként. Az ő beszámolóikat olvashatjuk az alábbiakban.
Gál Gergely (2017c):
Amikor megérkeztünk ide és beköltöztünk, sok szeretettel fogadtak minket, az igazgató úr délután 5 órakor magyarul köszöntött minket Gruchmann kollégiumvezető úrral együtt.
Az első napok elég homályosak voltak a némettel kapcsolatban, egyik tanórán sem értettem szinte egy szót sem. A természettudományos tantárgyak könnyebben mennek, könnyebben ki tudja következteti az ember, hogy melyik szó mit akar jelenteni. De amikor Czifra tanár úrral egy Goethe-verset elemzünk és minden második szó ismeretlen, az igencsak nehéz.
Ahogy telnek a napok, egyre könnyebben értem a németet, a legnehezebben az osztálytársaimat értem. Mikor a szünetben beszélgetünk, nehéz megfejteni, hogy mit mondanak az érdekes dialektus miatt, szinte minden "a" helyett "o"-t hangzik el. A város és a hegyek nagyon szépek, már voltunk is kirándulni az osztállyal, túráztunk egy jót. :)
Ami a legjobban meglepett, hogy itt a szünet tényleg szünet az órák között. Amikor kicsöngetnek, akkor mindenki feláll és megy a dolgára a tanárral együtt, mindegy, hol tartunk. Az órák 50 percesek és 5 perc szünet van köztük.
Ami nagyon tetszett, hogy az igazgató úrral leültünk beszélgetni egyik vasárnap este. Azt mondta, minden hónapban jön egyszer. "Wir trinken, wir essen, wir reden, es ist das Wichtigste", ahogy ő mondta. Hozott magával 5 liter sört egy nagy korsóban, mellette Leberkäse-t ettünk és beszélgettünk politikáról, szokásokról, és arról, hogyan alakult ki a testvérkapcsolat a két iskola között. Úgy gondolom, nagyon jó tanévet fogunk itt eltölteni, és sok tapasztalattal fogunk hazatérni. :)
Gyergyádesz László (2017b):
Hogyan is lehetnének az embernek elvárásai, mikor rendkívüli támogatást kap a piaristáktól és Herz Jesu-tól is? De hát nehéz levetkőzni ezeket, ám megérkezvén azonnal láttam (szerintem a többiek is), hogy amit itt kapunk, az messze felülmúlja az elképzeléseinket. Természetesen előzetesen érdeklődtünk korábbi cserediákoktól, és az iskola is adott tájékoztatást, de hát a tapasztalat az, ami igazán megismerteti az emberrel a dolgok lényegét.
Az első pár napban fennálló kommunikációs zavar után magam is csodálkoztam, hogy mennyi szót tanultam meg otthon, mert sorra jutottak eszembe. Aztán pár nap és fordult a kocka: az oktatás nagy részét egyáltalán nem fogtam fel, hiszen a sebesség és a tájszólás igen erőteljesen az érthetőséget gyengíti. Természetesen ezt is orvosoltuk közösen hamar, hiszen több tantárgyat is leadhattam, és a tanárok is rendkívül toleránsak velem, szívesen elmondják még egyszer az elhangzottakat.
És még ki sem léptem az iskolából. Pedig egy a sajátomnál 2,5-szer nagyobb város rengeteg lehetőséget tartogathat egy 19 éves srác számára. Bár voltam itt már egyszer, nem igazán ismertem meg Salzburgot. Az osztálytársak segítenek ebben, javasolnak helyeket, programokat, az iskola és a kollégium pedig Wandertag-okat szervez. A kollégiumi nevelők szintén nagyon rendesek.
Nemcsak Magyarországról vannak itt diákok: van cseh, lengyel, orosz és német kollégista is itt. Velük sokkal hamarabb összeismerkedtem, mint az osztálytársaimmal, hisz hasonló helyzetben vagyunk. Azért erre is adódott alkalom: testnevelés órán természetesen focizunk, és pillanatok alatt kialakul a kommunikációs és együttműködési "kényszer". Arról se feledkezzünk meg, hogy van alkalmam a korábbi cserediákommal is találkozni, hisz osztálytársam, édesanyja pedig az iskolában tanít, bármikor szívesen segítenek nekem.
Igazgató úr, a tanárok és a nevelők rendkívül rugalmasak, ha problémák vagy kérdések, kérések adódnának.
Egy verseny miatt szeptember utolsó hétvégéjén hazajövök, de nem kínoz annyira a honvágy, mint vártam. Ezalatt azt értem, hogy jól viselem az új környezetet. Örülök, hogy itt lehetek, hogy remek emberekkel vagyok körülvéve és hogy egy más típusú életet ismerhetek meg.
Kutas Domonkos (2017b):
Az itt-tartózkodásunk 3. hetén vagyunk túl… Az első nagy probléma a nyelvvel volt. Az elején nagyjából semmit nem értettünk az órákon. A délutáni és az egyszerűbb kommunikációs szükségletek megoldhatóak voltak, de mikor órán olyan gyorsan és érthetetlenül beszélnek, az még csak a kisebb probléma, azonban erre még rájön a dialektus és az ismeretlen szavak töméntelen mennyisége. Ilyen szempontból a természettudományos tantárgyakat élvezzük a legjobban, mert ott az ember a szaknyelv ellenére is a háttértudással legalább ki tudja következtetni, hogy mi mit jelenthet. Egyébként mostanra már alakul a helyzet a nyelvvel kapcsolatban is, már ezzel a három hét elteltével is sokkal egyszerűbb minden. A humán tárgyak még tudnak fejfájást okozni, de már az sem olyan problémás, mint az elején volt, nagyon sok szót kell szótárazni, de ezzel nem tudunk mit csinálni, mert német irodalomnál a szövegek tele vannak és sokáig tele lesznek olyan szavakkal, amiket nem ismerünk. Németórán egyébként Johannes Czifra tanár úr van velünk, aki nagyon megértő és nem hajt túl minket. Mondta, hogy az öccsével beszélhetünk, mert ő jobban beszél magyarul, de még nem volt rá alkalom, hogy megszólítsuk, úgyhogy azt még halasztjuk, de majd valamikor sikerül összehozni.
A kollégiumban minden rendben, nagyon rendes, normális mindenki. Az osztrák diákokkal a koleszban még kevésbé, a suliban már jobban elvagyunk, főként az osztálytársakkal. A koleszban inkább a vendégdiákokkal vagyunk. Van két cseh vendégsrác, meg van egy fiú, aki második éve jár a Herz Jesu-ba, eredetileg orosz, de a szülei is itt élnek valahol Salzburg közelében, viszont egyszerűbb koleszban lennie, valamint van egy lengyel fiú is hasonló helyzetben, mint az orosz. Ők egyébként nálunk két évvel lentebb járnak, vagyis a Gergőéknél hárommal, nálam kettővel fiatalabba. A velünk egy idős osztrák srácok a földszinten vannak, velük annyit nem találkozunk, de ha valami kérdésünk van, ők is nagyon normálisak, segítenek mindenben. A mostani hétvégén megyünk koleszos kirándulásra Münchenbe, fürdeni meg szétnézni.
Voltunk az iskolával, mármint az osztállyal kirándulni, mert az iskola minden év elején kiad egy Wandertagot, ahol minden osztálynak el kell mennie túrázni. Mostanra az órarendünk is kicsit leegyszerűsödött, a múlt héten beszéltük meg, melyik órákat adjuk le, és emiatt lazábbak lettek a napjaink. Én leadtam a latint, a franciát meg az éneket, viszont felvettem még egy olasz csoportot a hatodikosoknál, mert ott nagyon rendes a tanárnő és nagyon szépen, érthetően beszél. Az igazgató úr egyébként nagyon rendes, nagyon közvetlen, a múlt héten fent volt vasárnap este a koleszban beszélgetni, hozott magával egy kis sört, meg hidegtálat és „ettünk, ittunk, beszélgettünk”, sőt még az iskolában készült osztrák pálinkát is megkóstoltatta velünk. Nagyon rendes, akármi bajunk van, bátran fordulhatunk hozzá.
Molnár Péter (2017b):
A kiutazásunk szerencsés volt, délután fél 5-re már ide is értünk. Azon a héten pénteken együtt meglátogattuk az Augustiner Sörházat, egy sör erejéig. A hétvégét pihenéssel töltöttük, a rossz idő miatt kirándulni sem volt lehetőségünk. Múlt pénteken minden osztály Wandertagon vett részt, a mi osztályunk a városban túrázott, leginkább a hegyekre mentünk fel, a sokféle érdekes épületről, helyről az osztrák diákok készítettek előadásokat, amit az egyes helyeken olvastak fel nekünk. A napról csatolok két képet is, szép kilátás nyílt a hegyekről a városra. A következő hétvége igen változatos volt, én egy német barátunk születésnapjára voltam hivatalos a Chiemsee mellé, míg a többiek Salzburgban maradtak. A születésnap előtt gondoltam, nagy kár lenne kihagyni a müncheni Oktoberfestet, ezért ha csak egy másfél órára is, de bepillantottam a legnagyobb sörfesztiválra egy kicsit. Helyet találni rendkívül nehéz volt, de végül csak sikerült, a sör elég drága volt, viszont a hangulat ellensúlyozta ezeket. Rengeteg ember jött el a világ minden tájáról, az én asztalomnál például egy mexikói lány és távol-keleti barátja ült. (de mégis ismerték Magyarországot!) 2 fotót innen is csatolok. Végül csak vasárnap tértem vissza Salzburgba a születésnapról, azóta pedig folytatódik az iskola.
A beilleszkedésünk a várakozásokat felülmúlta, mindannyiunk külön szobát kapott a kollégiumban (egy képet csatolok a kilátásról), remek a menza, és segítenek, amiben csak tudnak. Eleinte úgy tűnt hogy el vagyunk szigetelődve az osztrákoktól, nem foglalkoztak annyit velünk, de az első focimeccs óta ez sokat változott, ott jobban be tudtunk kapcsolódni a közösségbe, azóta már a szünetekben is szoktunk keveset beszélgetni. Hétfőn megtörtént a tantárgykiválasztás is, viszonylag laza az órarendünk, de ennek ellenére elég változatos. Igazgató úr tényleg mindenben a segítségünkre van, sokszor találkozunk vele az igazgatói irodán kívül is, például múlt vasárnap este egy közös beszélgetésre invitált minket vendégdiákokat itt a kollégiumban, remekült telt az este, itt tudtunk úgy igazán kibontakozni, mindenféle téma előjött, politikáról sosem értekeztem még németül, de engem is meglepett, hogy mégis el tudtam mondani, amit akartam. A kevés óra ellenére egyébként fárasztó az iskola, főleg a folyamatos koncentrálás, hogy minél több mindent meg tudjunk érteni. Általában egy óra keretét mindig sikerül megérteni, viszont a tanár-diák párbeszédek, gondolatok megértése az nem szokott sikerülni, nagyon gyorsan beszélnek, és általános az is, hogy dialektusban beszélnek, bár azért ebből is igyekszünk megtanulni dolgokat. Matekból rendszeresen írunk házi feladatot, de majd német órára is kell prezentációt készítenünk, nem unatkozunk.
