2007. 11. 11.

Az öregdiákok számára a szentmisét Nagy Attila SchP igazgató mondta. A szentmisén a budapesti Sík Sándor Kórus énekelt Borián Tibor SchP vezényletével.

A szentmise után a templomban Jelenits István SchP: Kalazancius keresztje c. színdarabot adta elő a gimnáziumi diákszínpad Kellerné Hegedűs Judit rendezésében. A díszleteket Szalai Sándor készítette.

Ezt követően az iskola és a diákszövetség nevében megkoszorúztuk a Koháry szobrot, majd a díszteremben folytatódott az öregdiák találkozó. Nagy szeretettel köszöntöttük körünkben Bábel Balázs érsek atyát, akinek a Piarista Diákszövetség nevében Borián Tibor SchP átadta az Antall József díjat.


A Piarista Vacsora fő szervezői: Lackó János, a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke és Jusztin Ferenc az iskola technikai vezetője. Köszönet a rendezvény megszervezésében közreműködő öregdiákoknak és diákoknak.

Submitted by mikulas.domonkos on