2021. 03. 22.

Megjelent a legújabb, a 2019–2020-as négynyelvű rendi évkönyv (Anuario), le is tölthető.

 

Ismertető a 2019–2020-as rendi évkönyvről

1987 óta jelenik meg a piarista rend évkönyve (Anuario) a piarista rendfőnökség (Curia Generalis) szerkesztésében és kiadásában a rend négy hivatalos nyelvén (spanyol, olasz, angol, francia). A rend római honlapján sok régebbi évkönyv megnézhető, letölthető. A színes fényképekkel illusztrált kiadvány a világ összes piarista rendtartománya életének legfontosabb, aktuális történéseit mutatja be, miközben egy adott téma köré építkezik (pl. a kalazanciusi szerzetescsalád, Szűz Mária és a piaristák, gyerekek a piarista iskolákban, öregdiákok, jubileumi év stb.).

A legfrissebb, 2019–2020-as év kiadvány fő célja, hogy azt az életet villantsa fel, tükrözze vissza, amely az utóbbi időben növekszik közöttünk. Az új piarista jelenlétek megvalósításáért folytatott erőfeszítéseinket, az újszerű pedagógiai-lelkipásztori kezdeményezéseket, nevelési-oktatási projekteket mutatja be az utóbbi időszakból.

Pedro Aguado rendfőnök bevezetője után az első részben a képes beszámolót találjuk, utána a beszámolók szövegei következnek további három nyelven. Mi, magyarok a Piarista Tanodáról (52. old.) és a Piarista Kilátó Központról (53. old.) küldtünk ismertetőt (spanyolul). A kötetben máshol is felfedezhetünk magyarokat, pl. a piarista testvériségről szóló részben (78–79. old.). A kötet végén (a 140. oldaltól) vegyes híreket olvashatunk a rend életéből: a piarista plébániák nemzetközi hálózatának elindításától, a nagyobb elöljárók tanácsáról, Kalazanci Szent József összes műveinek kiadásáról, valamint az interkulturalitással és inkulturációval foglalkozó szemináriumról.

Az alábbiakban magyarul is olvasható a Piarista Tanodáról és a Piarista Kilátó Központról szóló részt.

Piarista Tanoda, Sátoraljaújhely (52. oldal)

A sátoraljaújhelyi piaristák küldetése, hogy a legszegényebbeket támogassák, különös figyelmet fordítva a gyerekekre és a kisgyermekeket nevelő családokra. A piarista rend 1992 óta van jelen Sátoraljaújhelyen, ahol kollégiumot, 2016 őszétől pedig tanodát is működtet.

A Piarista Tanodában 30 hátrányos helyzetű, főként cigány származású általános iskolás gyerek (negyediktől nyolcadik osztályig) tanul délutánonként, hétfőtől péntekig. Intézményünk célja, hogy csökkentse a tanulók szociális hátrányokból fakadó nehézségeit, segítse iskolai előmenetelüket, növelje sikerességüket, segítő környezetben gazdag módszertani tárházával pozitív tanulási élményben részesítse őket.

2018-ban „Csillogó szemek” címmel mentorprogramot indítottunk húsz hátrányos helyzetű, cigány származású fiatal lány részére pályázati forrásból, amelynek keretében a lányokat 2019 végéig személyesen kísértük és mentoráltuk annak érdekében, hogy ne morzsolódjanak le az iskolából, azt sikeresen elvégezve szakmához vagy érettségihez jussanak.

A világjárvány idején a piarista tanodában a rászoruló családokat számítógépekkel, és a Piarista Alapítvány jóvoltából korlátlan interneteléréssel segítettük, emellett támogatóink bevonásával folyamatosan több tonna tartós élelmiszert és tisztítószereket osztunk szét.

Piarista Kilátó Központ, Vác (53. oldal)

2018 elején alakult meg a Piarista Kilátó Központ, amely a volt váci ferences rendház és kolostor épületében működik. A Kilátó elsődleges küldetése a különös személyes figyelmet igénylő tanulók, fiatalok életpálya-tervezésének támogatása.  Az intézmény közel 30 munkatársa emellett hatékonyan kívánja segíteni a szülők, pedagógusok, pályatanácsadók és munkáltatók körét is egyedi igényekre alapozva.

A szervezet céljai:

a. Egyéni életpálya kiteljesedést elősegítő egyéni és csoportos szolgáltatások fejlesztése a különös személyes figyelmet igénylő fiatalok sikeres életpályadöntéseinek meghozatalához;

b. Alkotó, közösségi tér működtetése: inspiratív, elfogadó, ösztönző közösségi tér, amely hozzájárul a helyi társadalmi és a szakmai közösségi párbeszéd megerősödéséhez, illetve az életpálya-tervezésben érintettek bevonásával, közösségi élményeken át nyújt teret az innovációnak, kísérletezésnek, alkotásnak;

c. Munkaerő-piaci beilleszkedést segítő partnerségek építése, hálózatok kialakítása;

d. Életpálya-tervezést támogató módszertani műhely megvalósítása.

Csatolmány
Submitted by mikulas.domonkos on