2024. 01. 24.

Január 22-én a magyar kultúrát ünnepeltük a gimnáziumban, ahol a hatodik órában csapatok mérhették össze tudásukat a témában, a hetedik órai ünnepség végén pedig az első tíz csapat jutalomban is részesült.

Az ünnepség keretein belül először Kutasi Ferenc (10.c) és Bimbó Ferenc (12.a) tanulók örvendeztettek meg bennünket egy magyar verbunkkal, majd az ősszel megrendezett versmondó találkozónk nyertesei: Kovács-Bajdik Panka 9. és Ország Norbert 11. évfolyamos diákok szavaltak egy-egy verset Petőfi Sándortól.
 
A magyar kultúra napja alkalmából az iskola tudományos pályázatot hirdetett meg, amire sok értékes pályamű érkezett. A két első helyezett csapat az ünnepségen mutathatta be előadásat.
A 11.a osztály tanulói, Kenyeres Janka, Langmajer Dóra és Réfi Janka a Milleniumról készült prezentációjából sokat megtudhattunk az ezredfordulós ünnepségekről.
A 9.c osztály csapata, Borsos Eszter, Garajszki Kincső, Karasz Ábel és Végh Zalán pedig a Kecskeméti Nemzeti Színház történetét mutatta be nekünk.
 
Végül Rab Renáta 9.b osztályos tanuló Bartók Béla Bolyongás című szerzeményét adta elő szaxofonon.
Az ünnepség zárásaként közösen elénekeltük a himnuszt.
 
Az ünnepség jó hangulatban telt, remek lehetőség volt a diákoknak tehetségük bemutatására. Minden előadás hatalmas tapsviharral zárult.
 
Bajusz Bernadett 11. a
Submitted by sipocz.brigitta on