Indul a Selye János Diáklaborhálózat program iskolánkban
2023. 08. 28.

A Piarista Rend Magyar Tartománya mint fenntartónk a gazdája annak a pályázatnak, amely keretében az Öveges Diáklabor jelentős fejlesztési forráshoz jutott. A Selye János Diáklaborhálózat program közel nyolcvanmilliós támogatásának túlnyomó részét eszközfejlesztésre fordíthatjuk.

A pályázatban konzorciumvezetőként veszünk részt, együttműködve így a dabasi Táncsics Mihály, a Kiskunhalasi Szilády Áron Református és a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziummal.

Augusztus 28-án tartottuk főként a természettudmányos tárgyat tanító kollégákkal az indító műhelymunkát Rabi Sándor moderálásával.

Lévai Zita Mariann laborvezető a pályázatunk főbb elemeit ismertette:

  • Az infrastruktúra fejlesztése, főképp nagyértékű eszközök beszerzése
  • Évente 500 számított óra megtartása - ebben csak iskolánkon kívüli diákok elszámolhatóak, de a mi diákjaink is résztvevők lehetnek
    • iskolai csoportok fogadása
    • tudománynépszerűsítés
    • tehetséggondozó, innovációt segítő foglalkozások, szakkörök
  • Rendezvények szervezése
  • Hazai és nemzetközi diák kutatócsoportok működtetése, részben online
  • bekapcsolódás versenyek szervezésébe
  • bekapcsolódás képzések szervezésébe
  • együttműködés a vállalati szektorral, felsőoktatással
  • külső szakemberek bevonása

A beszerzendő eszközök főképp a biológia, fizika, kémia és informítika területét érintik.

Mikulás Domonkos igazgató a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének keretpályázatában szereplő tevékenységeket ismertette, melyek segítik a diáklabor fejlesztését, tevékenységét is:

  • Eddig hat diáklabor konzorcium és egy újonnan létrehozandó labor kapott támogatást.
  • Kialakításra kerül egy mobil diáklabor, amit a páylázatban nyertes laborok bevonásával fognak üzemeltetni, így mi is használhatjuk majd.
  • Szervezetfejlesztési támogatást biztosít az egyesület a résztvevőknek és segíti ezzel a hálózatépítést is.
  • Támogatja a nemzetközi kapcsolatrendszer építését.
  • Tananyagokat fejleszt, melyeket a diáklaborok használhatnak.
  • Képzéseket biztosít, rendezvényeket, konferenciákat szervez.

Mindezen tevékenységkhez mi is kapcsolódunk, szeptemberben például Kiss Ildikó tanárnő utazik Heidelbergbe az Európai Molekuláris Biológia Laboratóriumba multiplikátor képzésre, később az egyesület által szervezett képzésen adja tovább a tanultakat.

A mai műhelymunkán a résztvevők a pályázat részleteivel ismerkedtek, a megvalósítás tervezéséhez fogtak hozzá.

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2023-08/20230828_144837.jpg?h=2a203810&itok=BQpaECmn
Submitted by mikulas.domonkos on