2023. 05. 19.

Toldy Ferenc-díjat kapott Holczer József piarista atya, kecskeméti iskolánk nyugalmazott magyar szakos tanára, Pilinszky- és Lőrincze-díjas nyelvművelő, költő, irodalmár.

A Toldy Ferenc-díjat 1981-ben alapította a Magyar Irodalomtörténeti Társaság az egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, muzeológusok, általános és középiskolai tanárok irodalomtörténeti munkásságának elismerésére. A díjjal oklevelet és emlékérmet kap a kitüntetett irodalmár.

Az elismerést a piarista rendházban 2023. május 18-án, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Bács-Kiskun Vármegyei Tagozata és a helyi kecskeméti csoport képviselői, valamint dr. Mák Kornél, a vármegyei közgyűlés alelnöke, Lévai Jánosné és Leviczky Cirill kecskeméti önkormányzati képviselők jelenlétében nyújtották át Holczer Józsefnek. A díjazott életművét Fábiánné Dr. Szenczi Ibolya, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke méltatta.

Az ünnepség során Bereznai Zsuzsanna, Farkashalmi Erzsébet és Bajtai Mária verseket adott elő Holczer József tanár úr életművéből. Mindemellett maga a díjazott is közreműködött az ünnepi műsorban újabb keletű nyelvészeti írásainak felolvasásával. 

Kiemelt köszönet illeti Bajtai Máriát, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kecskeméti képviselőjét, aki megszervezte a díjátadó ünnepséget.

 

Nagy Attila SchP házfőnök

 

Submitted by nagy.attila on