2021. 11. 07.

Egy év kihagyás után sikerült újra megtartanunk a Piarista Vacsorát, melyet az elindítása óta immár a 40. alkalommal szervezett meg a gimnázium és a Piarista Diákszövetség Kecskeméti tagozata, élén  a jó egy esztendeje megválasztott elnökkel, Szabó Gellért öregdiákunkkal. 

A rendezvény szentmisével kezdődött, melyet Bábel Balázs érsek atya mutatott be, felajánlva azt az egy esztendeje elhunyt Balázs Gergely és Szabó István piarista atyákért, továbbá meghalt tanárainkért, öregdiák társakért. A mise után megkoszorúztuk az iskola előtt álló, 20 éve felavatott gróf Koháry István szobrot, majd az iskolaépületben található Gloria Victis szobrot. 

Ezt követően a díszteremben az alábbi köszöntők, előadások hangzottak el: 

  • Dr. Kovács György, a Piarista Diákszövetség országos elnökségi tagja  (emlékbeszéd Szabó István és Balázs Gergely piarista atyákról)
  • Szakál Ádám tartományfőnök (a Piarista Rend Magyar Tartományának 300 évéről)
  • Mikulás Domonkos igazgató (a kecskeméti Piarista Iskola néhány aktualitásáról)
  • Nyeste Pál piarista (a tiszaugi vízisport élet revitalizálási tervéről)
  • Hámori József öregdiák (emlékbeszéd Szabó István és Balázs Gergely piarista atyákról)
  • Szabó Gellért kecskeméti tagozati elnök felolvasta Dr. Lukács László és Ruppert József piarista atyák, gimnáziumunk korábbi igazgatóinak a Piarista Vacsora 40. jubileumára küldött köszöntő levelét, majd megemlített még egy másik jubileumot is: 50 éve avatták fel a széleskörű társadalmi összefogással elkészült diákebédlőt. 

Az idei Piarista Vacsora korelnöke Zsikla József öregdiákunk lett, aki bár az iskolabezárások miatt máshol érettségizett, de 1948-ig gimnáziumunk diákja volt. Meghatottan hallgattuk a saját maga által írott versét, melyet az 1956-os kényszerű emigrálásakor írt. 

Szabó Gellért elnök úr örömmel osztotta meg a jelenlévő öregdiákok gyülekezete előtt, hogy a kecskeméti piaristák 300 éve bekerült hivatalosan is a Kecskeméti Értéktárba. Kiemelte, hogy az ezzel kapcsolatos ügyintézésben fontos szerepe volt Kozicz János volt általános iskolai igazgatónknak, akinek köszönetét fejezte ki. 

A rendezvényt a járványszabályok figyelembevételével szerveztük meg, a részvételt limitáltuk: oltottsághoz és regisztrációhoz kötöttük. A résztvevők száma 300 körül volt. Reméljük, hogy jövőre már nem korlátozza hagyományos rendezvényünket a járvány. 

Kiemelt köszönet illeti a szervezésért: 

  • Szabó Gellértet, a PDSz Kecskeméti Tagozatának elnökét
  • Jusztin Ferenc öregdiákunkat, iskolánk műszaki vezetőjét
  • a kecskeméti öregdiákok szervezőcsapatát
  • Bakos Tamást és élelmezési cégét, akik a finom vacsoráról gondoskodtak. 
  • Hálásan köszönjük a FORNETTI sütemény-adományát, továbbá a Koch Pincészet remek borait. 

 

Nagy Attila SchP

 

Submitted by nagy.attila on